Általános Szerződési Feltételek
a www.nutrifood.company weboldalról nyújtott szolgáltatások igénybevételére vonatkozó
Hatályos: 2021. 4.1. napjától
- Általános információk
- Megrendelés
- Fizetési feltételek
- Szállítási feltételek
- Felelősség kizárása
- Elállási jog
- Teljesítés követelése, szavatosság
- Adatvédelem
- Szerzői jogi rendelkezések
- Panaszok bejelentése, kezelése
- Jogérvényesítés, vitarendezés
- Egyéb rendelkezések
Preambulum
A jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) célja, hogy Megrendelők számára közérthetően és átlátható módon szabályozza a Szolgáltató és a vele szerződéses kapcsolatba lépő Megrendelő között létrejövő jogviszonyt, és tájékoztatást nyújtson a megrendelést érintő egyéb feltételekről, körülményekről. A jelen Általános Szerződési Feltételek egyes feltételei a jogszabály alapján nem vonatkoznak a végfelhasználónak nem minősülő Megrendelőkre (az ún. Viszonteladókra), amit jelen Általános Szerződési Feltételek esetenként külön is jelöl.
A végfelhasználói minőségre való figyelemfelhívás elmaradása nem keletkeztet (a végfelhasználónak nem minősülő Megrendelők vonatkozásában a végfelhasználókéval azonos védettséget biztosító) fogyasztói jogállást. Így pl. a viszonteladással foglalkozó vállalkozók vagy cégek– önmagukat a megrendelés során fogyasztóként feltüntetve– nem kérhetik a területi Békéltető Testület eljárását, vagy nem gyakorolnak pl. ún. indoklás nélküli elállási jogot sem.
Az itt nem szabályozott kérdéseket illetően a Szolgáltató tevékenységére a mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások vonatkoznak, a Ptk-ban foglalt rendelkezések pedig külön kikötés nélkül is irányadók.
A Weboldalon keresztül történő termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás során létrejött jogviszony nyelve a magyar. A Szolgáltató a jelen Általános Szerződési Feltételeket a hatályos jogszabályok előírása szerint teszi közzé a Megrendelő számára elmenthető és kinyomtatható formátumban, a Weboldal nyitólapjáról elérhetően, az Általános Szerződési Feltételek hatályba lépése napjának egyértelmű feltüntetésével, megőrzésre alkalmas módon.
Általános információk
I.1. Szolgáltató adatai
A Szolgáltató cégneve: Nutri a.s.
Kaštieľska 4, 821 05 Pozsony, Szlovákia.
Szolgáltató telefonszáma: +421 948 17 27 18
A Szolgáltató e-mail elérhetősége: [email protected]
A Szolgáltató az Interneten: www.nutrifood.company
A Szolgáltató cégjegyzékszáma: 50137433
A Szolgáltató EU adószáma: SK2120205175
Központi ügyfélszolgálat elérhetőségei: Nutri a.s, Kaštieľska 4, 821 05 Pozsony, Szlovákia.
Az ügyfélszolgálat munkanapokon, munkaidőben 8:00-14:30 óra között hívható.
I.2. A jelen ÁSZF alapfogalmai
Weboldal: a Szolgáltató által üzemeltetett hivatalos weboldal, beleértve annak minden aloldalát is (www.nutrifood.company)
Szolgáltató: a Weboldal üzemeltetője, a Weboldalon kínált terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó I.1. pontban meghatározott jogi személy.
Termék: a Weboldalon a Szolgáltató által kínált, és megrendelése esetén elektronikus úton, távollevők részére, ellenszolgáltatás fejében értékesített termék, amelyhez a Megrendelő egyedileg fér hozzá.
Szolgáltatás: a Weboldalon a Szolgáltató által kínált, és megrendelése esetén elektronikus úton, távollevők részére, ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatás, amelyhez a Megrendelő egyedileg fér hozzá.
Megrendelő: az a természetes vagy jogi személy, aki/amely a Szolgáltató által a Weboldalon kínált termék megvásárlása, vagy szolgáltatás igénybevétele érdekében a Szolgáltatóval bármely formában (pl. távollévő felek között elektronikus eszköz igénybevételével, akár ráutaló magatartással is) szerződést köt, és ennek keretében terméket vásárol és/vagy szolgáltatást vesz igénybe, valamint a jelen ÁSZF-et és a Szolgáltató adatvédelmi tájékoztatóját tudomásul veszi, és magára nézve kötelezőnek fogadja el. A Megrendelő természetes személy vagy jogi személy is lehet.
Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes (vagy a kialakult bírói gyakorlat tükrében jogi személy), aki (/amely) a Weboldalon megrendelt terméket és/vagy igénybe vett szolgáltatást kizárólag saját fogyasztására vagy felhasználására, önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljárva, a termék/szolgáltatás továbbértékesítésének szándéka nélkül vásárolja meg, veszi igénybe.
Viszonteladó: az a kiskereskedelmi tevékenységet végző Megrendelő, aki a Weboldalon megrendelt terméket és/vagy igénybe vett szolgáltatást lényeges átdolgozás nélkül önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körében, saját nevében, saját javára és felelősségére harmadik személy részére értékesíti.
Kormányrendelet: a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet.
„Geoblocking” rendelet: Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/302 rendelete (2018. február 28.) a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról.
Számviteli tv.: 2000. évi C. törvény a számvitelről.
Ptk.: 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről.
Fgytv.: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről.
Megrendelés
II.1. A megrendeléshez kapcsolódó általános információk
A megjelenített termékek kizárólag a Webáruházon keresztül, online rendelhetők meg. A megrendelt termékeket logisztikai partnereink kézbesítik.
A Weboldalon történő megrendelést követően a megrendelésnek a Szolgáltató általi visszaigazolásával elektronikus úton kötött szerződés jön létre Szolgáltató és Megrendelő között. A szerződéskötés napja a megrendelés visszaigazolásának napja.
Az elektronikus úton létrejött szerződés nem minősül ún. „írásbeli szerződésnek”, de a megrendelést és a visszaigazoló e-mailt a Megrendelő későbbi tájékozódása, esetleges jogérvényesítésének hatékonyabb lebonyolítása, valamint a Számviteli tv. által előírt kötelezettségek teljesítése érdekében a Szolgáltató a megrendeléstől számított 6. naptári év utolsó napjáig a Webshop adatbázisában megőrzi. A Megrendelő az ügyletről kap egy papír alapon kinyomtatott számlát. Jelen rendelkezést azonban nem lehet kiterjesztően értelmezni, többek között a polgári jogi elévülés szabályai vonatkozásában sem.
A Weboldalon történő megrendelés feltétele, hogy a Megrendelő megismerje és magára nézve kötelezőnek fogadja el a jelen Általános Szerződési Feltételeket, az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat, valamint elismerje, hogy a Szolgáltató a Kormányrendelet értelmében a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett.
A jelen Általános Szerződési Feltételekben foglaltak szerint a Megrendelő a Weboldal menüelemeit, és jelölőnégyzeteit használva megjelöli a megrendelni kívánt terméket, majd a szükséges adatok megadásával és a fizetés, valamint a szállítás módjának kiválasztásával, végül a „Rendelés elküldése” gombra kattintással a termékek megvásárlására irányuló jognyilatkozatot, kötelező vételi ajánlatot tesz.
A megrendeléssel létrejött szerződés alapján a Megrendelőt fizetési kötelezettség terheli az általa kiválasztott és megrendelt szolgáltatás tekintetében. A Szolgáltató azon tényre, amely szerint a megrendelés a Megrendelő fizetési kötelezettségét keletkezteti, egyértelműen megfogalmazott felirat formájában (”Fizetési kötelezettséggel járó megrendelés”) is felhívja a Megrendelő figyelmét a Megrendelés gombra történő kattintáskor. Amennyiben ezen tájékoztatást a Megrendelő megismerte és annak tartalmát magára nézve kötelezőnek elfogadja, az elfogadást jelentő gombra kattintva véglegesítheti megrendelését.
Az elektronikus úton kötött szerződés tekintetében a szerződéskötés nyelve: magyar. A szerződés a magyar jog hatálya alá tartozik. Ez a rendelkezés nem érinti a „Geoblocking rendelet” területi és nyelvi megkülönböztetésre vonatkozó tilalmát. A Weboldalt bárki használhatja és azon megrendelést kezdeményezhet, aki érti annak nyelvét, és elfogadja az Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseit, különös tekintettel a fizetési lehetőségekre és a szállítási feltételekre.
A Szolgáltató kijelenti és a Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget a termékek fogyasztásából kifolyó eredményekért. A Mergrendelő szintén tudomásul veszi, hogy a termékek minden személyre más hatással lehetnek, ezért nem garantálható a pozitív eredmény.
A Megrendelő szintén köteles megismerkedni az „ellenjavallatokkal“, amelyek ismertetik azon helyzeteket, amelyekben termékek fogyasztása nem javasolt, ezek feltüntetettek az internetes oldalon is.
Fizetési feltételek
Ill.1. A Személyesen történő teljesítésre vonatkozó szabályok
Személyes átvétel nem lehetséges, a Szolgáltató szállítási partnerei egy távoli helyszínen található lerakatnál kezelik a termékeket.
Ill.2. A készpénz nélküli fizetési rendszer általános szabályai
A Megrendelő általi készpénz nélküli fizetés akkor tekintendő teljesítettnek, amikor az összeg jóváírásra kerül a Szolgáltató számláján. Fizetési mód kártyával történik STRIPE-on keresztül: https://stripe.com. A Szolgáltató meghatározhatja a fizetési módszereket saját belátása szerint. A Megrendelő számlázási adatai a megrendelés elküldése után már nem változtatható.
Ill.3. Futárszolgálat részére fizetés általános szabályai (készpénz és utánvétel szabályai)
A terméket a Szolgáltató logisztikai partnere szállítja ki a Megrendelő által megadott címre, ahol a termékek számla szerinti vételárát a kézbesítőnek kell kifizetni. A végösszeg (a megrendelt termék ára, a szállításhoz kapcsolódó költségek, illetve utánvétellel való fizetési mód választása esetén az utánvét díja) a csomag átvételekor a kézbesítőnek fizetendő.
Szolgáltató nem tudja garantálni, hogy a kiszállítást végző partner bankkártyás, vagy bármely készpénzkímélő fizetést is elfogad, ezért Megrendelő felelőssége, hogy a kézbesítést végző logisztikai partner által meghatározott fizetési módokat ellenőrizze, és ezek valamelyikén, végső esetben készpénzben a megrendelés végösszegét a kiszállítás alkalmával ki tudja egyenlíteni a kézbesítőnél.
Az át nem vett vagy visszaküldött csomagok egy távoli (adott esetben külföldi) lerakatba kerülnek vissza. A Szolgáltató nem kötelezhető az ilyen küldemények megismételt kézbesítésére, mert ezek kezelése időigényes folyamat. A termék Megrendelő hibájából meghiúsult kézbesítésével kapcsolatos szállítás díját a Szolgáltató jogosult a Megrendelőre terhelni. A Megrendelő hibájából visszaküldött termékek újraküldését a Szolgáltató nem vállalja.
Ill.4. Hibás összeg megadásából eredő problémák kezelése
Amennyiben a Megrendelő tévesen a megrendelt termék(ek) vagy igénybe vett szolgáltatások összesített végösszegét meghaladó összeg kifizetését kezdeményezte (pl. többet utalt át a Szolgáltató javára), ezt köteles jelezni a Szolgáltató felé annak az I.1. pontban megadott e-mail címére. Az elektronikus levélnek tartalmaznia kell a túlfizetés összegét, idejét, és a tranzakció számát. A Szolgáltató a túlfizetés tényét a bejelentést követő 5 napon belül kivizsgálja, és ha a követelést jogosnak ítéli, kezdeményezi az túlfizetett összeg visszafizetését. A vizsgálat eredményéről a Megrendelőt a tranzakcióban megadott e-mail címen tájékoztatja a Szolgáltató.
Ha azonban a Megrendelő a megrendelés végösszegénél kevesebb összeg kifizetését kezdeményezte, a Szolgáltató a tranzakció során megadott e-mail címen értesíti a Megrendelőt az észlelt különbözetről, a követelt összeg nagyságáról, és az összeg kiegyenlítésének módjairól. Ha a követelt összeg kiegyenlítése 5 napon belül nem történik meg a Megrendelő részéről, úgy a Szolgáltató a megrendelést törli, a már befizetett összeget a bankköltségek levonása után 5 napon belül visszafizeti.
Szállítási feltételek
A Weboldalon megrendelt termékek szállítási lehetőségei a Weboldalon találhatóak „Szállítási lehetőségek” menüpontra kattintva.
Eltérő rendelkezés hiányában az áruszállítás módját a Szolgáltató határozza meg. Ha a szállítási mód a Megrendelő egyedi kérelme alapján másként kerülne kiválasztásra, a kiválasztott különös szállítási móddal kapcsolatos kockázatokat, valamint az esetleges további költségeket (pl. külföldi kiszállítás, és eltérő csomagolás) a Megrendelő viseli. A termék szállításának megkezdéséről a Szolgáltató a megrendelésben feltüntetett elérhetőségén tájékoztatja a Megrendelőt.
A Megrendelő köteles kifizetni a Megrendelő érdekkörében felmerült okokból meghiúsult kézbesítéssel járó költségeket, továbbá mindazon költséget, amelyek azért merültek fel, mert a megrendeléshez képes eltérő módon kell a szállítást/kézbesítést lebonyolítani.
Ha a Megrendelő választása alapján a Szolgáltató köteles a terméket a Megrendelő által meghatározott helyszínre szállítani, ott Megrendelő köteles a szállított terméket átvenni. Ez a rendelkezés nem sérti a Megrendelő hibás teljesítésre vonatkozó jogait.
IV.1. Szállítási idő
Jellemzően minden termékből folyamatos raktárkészlet áll egy távoli lerakatban a Szolgáltató rendelkezésre. Az esetleges átmeneti készlethiányt a Szolgáltató a megrendelés beérkezését követő munkanapon elektronikusan vagy telefonon jelzi a Megrendelőnek, és tájékoztatja a várható szállítási időről.
A raktárkészleten lévő termékek szállítási határideje a választott szállítási módtól, valamint a rendelés nagyságrendjétől függően általában 3-5 munkanap
IV.2. Szállítási költség
Az oldalon szereplő logisztikai partnernek kerül átadásra a megrendelt termék (csomag) a megrendelésben, vagy a Megrendelővel kötött egyedi szerződésben foglaltak alapján. A Megrendelő felé a Szolgáltató vállalja a felelősséget a szállítás pontosságáért és biztonságáért, valamint a szállítás során felmerült károkért.
A Weboldalon illetve jelen ÁSZF-ben meghatározott szállítási módok és költségek csak a Magyarországban történő fizetésre és szállításra vonatkoznak. Külföldre történő szállítás esetén a Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a megrendelés végösszegéhez hozzáadja az áruk külföldre küldésének tényleges költségeit, az egyes postai és szállítmányozási szolgáltatók aktuális árlistáinak megfelelően, figyelemmel a célországban érvényes adóügyi szabályokra is.
A szállítás díja:
Termékek és szolgáltatások rendelése. A termékek rendelése internetes eshopon keresztül történik az eshop.nutrifood.company oldalról. Szállítását Magyarország területére a Csomgküldő biztosítja.
Csomagküldő
A szállítás díja 5 kg-ig 1 600 HUF a kiadóhelyre, a Megrendelő címére pedig 1900 HUF. 18 000 HUF feletti rendelés esetén a szállítás ingyenes. A csomag általában 3-4 napon belül érkezik meg a címre vagy kiadóhelyre. Csomagját SMS vagy e-mail értesítés után veheti fel.
IV.3. Szállítás során sérült áruk kezelésének módja:
IV.3.1. Sérült áru kiszállítása
Ha a Szolgáltató az árut a Megrendelő által megadott helyszínre szállítja, a Megrendelő köteles a leszállított árut átvenni.
A termék átvételekor a Megrendelő köteles ellenőrizni a csomagolás sértetlenségét. Ha a sérült csomagolásban érkezett termék hiányosnak látszik, vagy a termék saját csomagolása is megsérült, úgy a Megrendelő nem kötelezhető a kézbesítendő küldemény átvételére, és a kiszállítási, csomagolási, raktározási stb. költségek sem terhelik. A sérült csomagolásban a Megrendelőhöz érkezett termék kezelése a Szolgáltatót terheli.
Ha Megrendelő a sérült termék (csomag) átvételét megtagadja, a szállítást végző cég munkatársa a saját általános szerződési feltételeiben foglalt szabályoknak megfelelőan köteles jegyzőkönyvet felvenni a Megrendelő általi átvétel megtagadásáról és annak okairól, melyet eljuttat a Szolgáltatóhoz.
IV.3.2. A szállítás meghiúsulása az áru szállítás közben bekövetkező sérülése miatt
Ha a termék csomagolása szállítás közben sérül meg, és emiatt az áru átadása a Megrendelőnek a jelzett időpontban nem lehetséges, úgy a Szolgáltató az erről szerzett értesülését követő 48 órán belül köteles a megrendelés teljesítését ismételten megkezdeni, és a Megrendelőt az új szállítási időpontról értesíteni.
IV.3.3. A szállítás meghiúsulása a Megrendelőnek felróható okból.
Ha a Megrendelő a megrendelt és leszállított terméket neki felróható okból nem veszi át, a Szolgáltató jogosult a szerződéstől elállni. A termék visszaküldése esetén a Megrendelő fizeti a postaköltséget, kivéve, ha kicserélést kért, mely esetben a postaköltség ingyenes (a Szolgáltató a cseretermékeket ingyen kézbesíti).
IV.4. Részrendelés, részszállítás:
A Szolgáltató nem teljesít részrendeléseket. A Megrendelő a teljes vételár kifizetésével szerzi meg a megrendelt termékek tulajdonjogát. A megrendelt csomag tartalma mindaddig a Szolgáltató tulajdonát képezi, míg a teljes ellenérték megfizetésre nem kerül. A tulajdonjog átszállása előtt a Szolgáltató beleegyezése nélkül nem lehetséges a termékek elzálogosítása, biztosítékként történő átadása, feldolgozása vagy átalakítása.
IV.5. Szállítási lehetőségek
Jelen Általános Szerződési Feltételek elfogadásával Megrendelő kifejezetten vállalja, hogy naprakész tájékoztatást az I.1. pontban megadott elérhetőségek valamelyikén keresztül a Szolgáltatótól kér. Szolgáltató vállalja, hogy a Weblap és a jelen ÁSZF összhangba hozásáról a Megrendelő által közvetlenül tudomására hozott ellentmondásos tájékoztatás megszüntetése érdekében haladéktalanul intézkedik.
Ingyenes kiszállítás 18 000 HUF felett.
Szállítási idő
A szállítás ideje általában 4-5 munka nap. Ez függ a választott szállítótól és a rendelés leadásának időpontjától. A futár értesíti a Megrendelőt a kézbesítés napján.
Visszaküldés/csere
Jelen Általános Szerződési Feltételek elfogadásával a Megrendelő vállalja, hogy a visszaküldendő csomag feladása előtt e-mailben tájékoztatja a Szolgáltatót, hogy milyen termékeket és milyen mennyiségben szeretne cserélni.
Felelősség kizárása
A Szolgáltató a Weboldal kizárólagos tulajdonosaként és üzemeltetőjeként mindent elkövet annak érdekében, hogy a Weboldalon elérhető tartalmak pontosak és naprakészek legyenek, és a valóságnak megfeleljenek. Szolgáltató nem vállal azonban felelősséget a megjelenő információk helyességéért és teljességért, különösen a harmadik féltől beszerzett információkra, tartalmakra és szolgáltatásokra nézve. A Weboldal használatával a Megrendelő elismeri, hogy azt csak és kizárólag saját felelősségére teszi. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy bármikor értesítés nélkül részben vagy egészben módosítsa, ideiglenesen, vagy véglegesen eltávolítsa a Weboldalon található egyes tartalmakat.
A Weboldalon található, és harmadik személy által üzemeltetett honlapra irányító hivatkozásokkal („kivezető linkekkel”) elérhető tartalmakért, az ott található információk helyességéért, és a Megrendelő által ott megadott adatok biztonságáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget harmadik személyek weboldalba való beavatkozása, esetleg a weboldal nem rendeltetésszerű használata okozta hibákért.
A Szolgáltató nem vállal semmilyen felelősséget a Megrendelő számítógépén vagy egyéb vonatkozásban a Weboldal használatával kapcsolatban keletkezett, ill. elszenvedett károkért. A Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal esetleges hibájából, különösen pedig a Megrendelő számítógépén futó valamely program és a Weboldal összeegyeztethetetlenségéből, vagy valamely kártevőprogram általi támadásból bekövetkezett károkért.
A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Weboldalon való regisztráció, vagy a megrendelés beküldése során használt felhasználónév és jelszó harmadik személy általi felhasználásából adódó károkért.
A Megrendelő hibájából történt hibás, téves adatbevitelből, megrendelés elírásból származó károkért a Szolgáltató semmilyen felelősséget, visszafizetést, visszatérítést nem vállal. A hibás adatok megadása miatt keletkezett károkért a szolgáltató felelősséget nem vállal, a bejelentett reklamációkat azonban haladéktalanul kivizsgálja és lehetőségeihez mérten kezeli.
A Megrendelő kijelenti, hogy a megrendelt és teljesített szolgáltatások ellenértékét nem követeli vissza. Ez a rendelkezés nem érinti a fogyasztóvédelmi jogszabályokban foglalt rendelkezéseket.
A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a webes felületen olvasható információk semmi esetre sem helyettesítik a szakorvosi véleményt.
A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a diéta nem javasolt gyermekek, serdülők, terhes vagy szoptató anyák esetében, máj- és vesebetegségekben, anyagcsere-betegségekben (köszvény, érelmeszesedés, fenilketonuria, stb.), 1. és 2. típusú cukorbetegségben, szívbetegségekben, véralvadási zavarokban, epeköves betegségekben, mentális anorexiában, bulímiában szenvedő betegek esetében, illetőleg a csomagoláson feltüntetett, vagy a webáruházban ismertetett bármely összetevőre allergiás személyek esetében.
A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a diéta megkezdése előtt célszerű az egészségi állapotáról orvossal konzultálni.
Elállási jog
VI.1. Szolgáltató elállási joga
Amennyiben Megrendelő a megrendelt és visszaigazolt terméket a Szolgáltatónak (illetve logisztikai és pénzügyi partnereinek) egyébként nem felróható okból nem hajlandó átvenni, vagy a szolgáltatás ellenértékét a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül a Megrendelő nem teljesíti, a Szolgáltató a szerződéstől indokolás nélkül elállhat.
VI.2. Megrendelő elállási joga
A Kormányrendelet szabályozása értelmében a jelen pont rendelkezései kizárólag a fogyasztónak minősülő vásárló esetében alkalmazhatók. Viszonteladóként eljáró, fogyasztónak nem minősülő Megrendelőt nem illeti meg a végfelhasználók részére a termék megfelelőségének kipróbálását, a vásárlás átgondolását célzó ún. „indoklás nélküli” elállási jog.
A Megrendelő tudomásul veszi, hogy amennyiben a visszaadott áru csomagolása sérült, a termékből hiányzik, vagy az teljesen vagy részben elhasználódott, úgy a Szolgáltató kár vagy hiány értékét jogosult egyoldalúan beszámítani az elállási jogát gyakorló Megrendelő pénz-visszafizetési igényébe.
Ha a Megrendelő az áruval együtt ajándékot is kapott, arra a Ptk. ajándékozási szerződésre vonatkozó rendelkezései vonatkoznak azzal, hogy az elállással a megrendeléshez kapcsolódó ajándékozási szerződés is érvényét veszíti, és a vásárló köteles a termékkel együtt az ajándékot is visszaszolgáltatni.
VI.2.1. Fogyasztónak minősülő Megrendelő elállási joga
Fogyasztónak az a Megrendelő minősül, aki természetes személyként szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül jár el. A Kormányrendelet alapján a Fogyasztó a szerződés megkötésének napjától számított 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. A Weboldalon megrendelt terméket érintő elállási jog gyakorlására a lentebb részletezett szabályok irányadók. Ezt meghaladóan az elállással kapcsolatos kérdések esetén a fogyasztó a Szolgáltató ügyfélszolgálatához fordulhat.
VI.2.1.1 Elállási tájékoztató
A Megrendelő fogyasztó, 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, a Megrendelő jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.
Az elállási/felmondási határidő
- a) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap elteltével jár le.
- b) termék adásvételére irányuló szerződés esetében attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a Megrendelő vagy a Megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi. Ez azt jelenti, hogy a Megrendelő az elállási jogát már a szerződés megkötésének napja (vásárlás), és a termék átvétele közötti időszakban is gyakorolhatja.
- c) több termék szolgáltatásakor attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a Megrendelő vagy a Megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó terméket átveszi.
- d) több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatásakor azon a napon jár le, amelyen a Megrendelő vagy a Megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi.
- e) termék meghatározott időszakon belüli rendszeres szolgáltatására vonatkozó szerződés esetében attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a Megrendelő vagy a Megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az első terméket átveszi.
Ha a Megrendelő elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (postán vagy elektronikus levél útján) az I.1. pontban feltüntetett címek valamelyikére. Ebből a célból felhasználhatja a mellékelt elállási nyilatkozat-mintát is.
A Megrendelő határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát.
Az elállás/felmondás joghatásai
Ha a Megrendelő eláll ettől a szerződéstől, a Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb a Megrendelő elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatéríti a Megrendelő által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a Megrendelő a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott, illetve a Megrendelőnek felróhatóan sikertelen kézbesítés díját, amely szintén többletköltséget jelent.) A visszatérítés során a Szolgáltató az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha a Megrendelő más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a Megrendelőt semmilyen többletköltség nem terheli.
A visszatérítést a Szolgáltató mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a Megrendelő nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
A Megrendelő köteles a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt a Megrendelő elküldi a terméket.
A termék visszaküldésének közvetlen költségét a Megrendelő viseli. A visszaküldés költsége tehát minden esetben a Megrendelőt terheli, ha a termék leírásában, vagy az elállási jogra vonatkozó rendelkezések között nem szerepel ezzel ellentétes információ.
A Megrendelő ezúton tájékoztatást nyer arról, hogy a termék visszaküldésének legmagasabb becsült összege szokásos méretű küldemények magyarországi szállítása esetében – szolgáltatótól függően – 2019. évben nagyságrendileg mintegy 2000 Ft. Az esetleges árváltozásokra tekintettel Megrendelő köteles a Szolgáltató logisztikai partnereinek honlapján ellenőrizni a mindenkor aktuális szállítási költséget.
A Megrendelő kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.
Amennyiben a Szolgáltató kínálatában szolgáltatásra is köthető szerződés, úgy annak igénybevétele esetén szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés jön létre. Ha a Megrendelő kérésére a felmondási határidőn belül kezdődik meg a szolgáltatás teljesítése, annak felmondása esetén a Megrendelő köteles megtéríteni a Szolgáltató számára a szerződés megszűnésének időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget. Hasonlóképpen visszatéríti a Szolgáltató is a Megrendelő által nyújtott ellenszolgáltatás azon részét, amely meghaladja a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás ellenértékét.
Elállási jog alóli kivétel
Az indoklás nélküli elállás lehetősége egy speciális elállási jog, amely kompenzálja a Megrendelőt a szerződéskötés sajátosságaiból adódó kockázatokért, és lehetővé teszi, hogy a vásárlást (szerződéskötést) még egyszer, nyugodt körülmények között átgondolja. Az elállási határidő alatt a Megrendelőnek lehetősége van a terméket kipróbálni, felpróbálni, megvizsgálni, hogy alkalmas-e a rendeltetésszerű használatra.
Az Megrendelő indoklás nélküli elállási joga azonban méltánytalan hátrányt is jelenthet a Szolgáltató terhére egyes termékcsoportoknál, mely esetben a Megrendelő nem gyakorolhat indoklás nélküli elállási jogot. A jogszabály egyebek között ilyen esetként rögzíti az alábbiakat:
- olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza.
Nem illeti tehát elállási jog a fogyasztónak minősülő Megrendelőt a Kormányrendelet 29. § (1) bekezdés e) pontja értelmében olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza.
Azon körülményekre tekintettel, mely szerint
- a Szolgáltató termékei zárt csomagolásban kerülnek kiszállításra és átadásra a Megrendelő (fogyasztó) részére,
- a Szolgáltató termékei felbontásukat követően kifejezetten romlékonyak, és azt követően egészségvédelmi és higiéniai minőségük a továbbiakban nem biztosítható,
így a Weboldalról rendelt és az átadást követően felbontott termékek tekintetében Megrendelő a szerződéstől nem állhat el.
A szerződés létrejöttével a Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Kormányrendelet 29. § (1) bekezdés e) pontja értelmében az átadást követően felbontott termékek tekintetében a szerződés megkötésének napjától számított tizennégy napon belüli, indokolás nélküli felmondási és elállási jogát nem gyakorolhatja.
Ha a Megrendelő a „Rendelés elküldése” gombra vagy a Megrendelő ajánlati kötöttségét eredményező más elemre kattint a Weboldalon, azzal kifejezésre juttatja, hogy megértette: a gomb vagy weblapelem aktiválása olyan fizetési kötelezettséggel járó jogi nyilatkozat megtételét (szerződés megkötését) jelenti, amelynek esetében az indoklás nélküli elállás joga felbontott termék esetén nem lesz gyakorolható. A Szolgáltató a Weboldalt folyamatosan fejleszti, többek között az elállási jog korlátozására utaló megjegyzést helyezhet el a termékek leírásában a félreértések elkerülésére. Az elállási jog korlátozására való külön figyelemfelhívás hiánya azonban a Kormányrendelet 29. §-ának alkalmazása alól nem ad mentességet.
VI.2.1.2. Elállási nyilatkozat minta
A szerződéstől való elállási szándék esetén kell kitölteni és visszajuttatni a következő címre:
Nutri a.s.
Kaštieľska 4, 821 05 Pozsony, Szlovákia
Telefon: +421 948 17 27 18
Email: [email protected]
— Alulírott/ak (*) kijelenti/k, hogy alulírott/ak (*) eláll/nak (*) az alábbi áruk
adásvételétől (*)/az alábbi szolgáltatás igénybevételétől (*)
— Megrendelés időpontja (*) / átvétel időpontja (*)
— Fogyasztó(k) neve
— Fogyasztó(k) címe
— A fogyasztó(k) aláírása (kizárólag írásban történő értesítés esetén)
— Kelt
_______________
(*) A nem kívánt rész törlendő.
Teljesítés követelése, szavatosság
A kellékszavatosságra és termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi tájékoztatási kötelezettség, továbbá a Megrendelő jogairól az alábbiakban kíván a Szolgáltató a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően követhető, világos és egyértelmű tájékoztatást nyújtani.
VII.1. A teljesítés követelése
Ha a Szolgáltató a megrendelt, visszaigazolt és a Megrendelő által megfizetett termék kiszállításával indokolatlanul késedelembe esik, a Megrendelő a Ptk. rendelkezései alapján követelheti a teljesítést, vagy ha a késedelem következtében a szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, elállhat a szerződéstől.
VII.2. Kellékszavatosság
A Szolgáltató hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Nem teljesít hibásan a Szolgáltató, ha a Megrendelő a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett.
A Szolgáltató a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik. A fogyasztónak minősülő Megrendelő kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt, a viszonteladó Megrendelő kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított egy év alatt évül el. A Megrendelő kellékszavatossági jogait az ugyanabból a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogásként akkor is érvényesítheti, ha a kellékszavatossági igény elévült.
Kellékszavatossági igénye alapján a Megrendelő választása szerint:
- a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha
- a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy
- az a Szolgáltatónak – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva
– aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve
- a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét,
- a szerződésszegés súlyát,
iii. a kellékszavatossági jog teljesítésével okozott érdeksérelmet;
- b) az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől – a jelentéktelen hiba kivételével – elállhat, ha
- a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta,
- a kijavítási vagy a kicserélési kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Megrendelő érdekeit kímélve nem tud eleget tenni,
- a Megrendelőnek a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.
A Megrendelő a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a Szolgáltatónak megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a Szolgáltató adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.
A Megrendelő a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a Szolgáltatóval közölni. Fogyasztónak minősülő Megrendelő esetén a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Megrendelő felelős.
A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik.
A Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a Megrendelő kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Megrendelő igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Megrendelő köteles bizonyítani, hogy a Megrendelő által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
VII.3. Termékszavatosság
Az e pontban foglaltak kizárólag fogyasztói szerződések esetében érvényesek.
A Szolgáltató által Fogyasztónak eladott termék hibája esetén a Fogyasztó követelheti a gyártótól (gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója), hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges – a terméket cserélje ki. A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított két évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár.
A termék akkor hibás, ha
- a) nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek,
- b) vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
A gyártó mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy
- a) a terméket nem üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében gyártotta vagy forgalmazta;
- b) a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy
- c) a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.
Csere esetén a kicserélt termékre, kijavítás esetén a termék kijavítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági kötelezettség a gyártót terheli.
A Fogyasztó a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Fogyasztó felelős.
VII.4. Szavatossági jogok érvényesítése
Ezen pont alkalmazása tekintetében szavatosság alatt a kellékszavatosságot és a termékszavatosságot is érteni kell.
Fogyasztó által érvényesített szavatossági igények intézése esetében a jelen ÁSZF szerinti egyéb feltételek az alábbi különös szabályok mellett irányadók:
- A Fogyasztó szavatossági igénye érvényesítésekor a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a Fogyasztó bemutatja. Jelen ÁSZF és a Szolgáltató nem zárja ki, hogy a fogyasztó a szerződés megkötését más módon is bizonyítsa.
- A Szolgáltató a fogyasztó nála bejelentett szavatossági igényéről jegyzőkönyvet vesz fel a 19/2014. NGM rendeletnek megfelelő tartalommal, a másolatot a fogyasztó rendelkezésére bocsátja.
- A Szolgáltató törekszik arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.
Ingó dolog (termék) hibája esetén a Megrendelő választása szerint kellékszavatossági, vagy termékszavatossági igény érvényesíthető. Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igény egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igény a gyártóval szemben érvényesíthető.
VII.5. A Szolgáltató által forgalmazott termékek szabályai
A megrendelt termékekre a Ptk. 6:159. §, valamint a Kormányrendelet szabályai szerint a Szolgáltató szavatosságot vállal. A Kormányrendelet, valamint a Ptk. 6:159. § rendelkezései alapján a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Megrendelőt választása szerint – az érintett termékre vonatkozó jogszabályi korlátok között – kellékszavatosság vagy termékszavatosság lehetősége illeti. A hibát a Megrendelő annak felfedezését követő lehető legrövidebb időn belül köteles írásban jelezni a Szolgáltató részére.
A Szolgáltató a hibásnak bizonyult terméket elsősorban kicseréli, tekintettel arra, hogy az általa forgalmazott termékek kijavítása jellegükből fakadóan általában nem lehetséges. Ha a hibás termék cseréjére nincs mód, a Megrendelő a megrendeléstől elállhat, és kérheti a megrendelt termékért kifizetett összeg visszatérítését.
Amennyiben a Megrendelő házhoz szállítást rendelt, és az a Megrendelőnek felróhatóan sikertelen volt, az ilyen meghiúsult szállítás/kézbesítés költségére nem igényelhető visszatérítés akkor sem, ha a meghiúsult kiszállítást követően utóbb a Megrendelő a terméket mégis átvette, de azzal kapcsolatban olyan jogot érvényesít, mely alapján a sikeres kézbesítés díját, vagy annak valamely részét bármely alapon vissza kell/kellene a Megrendelő részére téríteni.
Hibás teljesítés esetén a szavatossági jogok érvényesítésével kapcsolatos költségek a Megrendelőt terhelik, így a sikeres kézbesítés költségét (a Megrendelőnek felróható sikertelen kézbesítést követően is) a Szolgáltató megtéríti.
Jelen pontban foglalt szavatossági jogok érvényesítése esetén bármilyen költség (így pl. szállítási vagy kézbesítési díj stb.) kizárólag akkor igényelhető vissza, ha hibás teljesítés miatt a Megrendelő igénye helytállónak bizonyul. Például a termék használhatóságát nem befolyásoló jelentéktelen hiba, valamint az elállási jog gyakorlása esetén a szállítási költség nem igényelhető vissza. Jelentéktelen hiba esetén elállásnak helye nincs.
Jelen tájékoztatóval a Szolgáltató felhívja a Megrendelő figyelmét, hogy fenti jogok a szerződés teljesítésétől számított két éven belül érvényesíthetők. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl feltétele, hogy a Megrendelő igazolja, hogy a terméket a Szolgáltató szolgáltatta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után a Megrendelő köteles bizonyítani azt is, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Adatvédelem
Szolgáltató a szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából kezelheti a Megrendelő azonosításához szükséges természetes személyazonosító adatokat és lakcímet.
Szolgáltató a Weboldal üzemeltetése során tiszteletben tartja a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályokat és a személyes adatok kezelése során az azoknak mindenben megfelelő adatvédelmi tájékoztatója szerint jár el.
A Szolgáltató kizárólag a megrendelés során a Rendelési adatok oldalon megadott és így tudomására jutott adatokat kezeli, amelyeket a pénzügyi és szállítási partnerek felé Szolgáltató nem, vagy csak indokolt esetben továbbít.
A Megrendelő a jelen Általános Szerződési Feltételek alapján tudomásul veszi, egyben hozzájárul ahhoz, hogy a megrendelés teljesítéséhez szükséges mértékben a Szolgáltató (mint adatkezelő) a Megrendelő által a kiválasztott pénzügyi partner (mint adatfeldolgozó) részére átadja az alábbiakat: név, e-mail cím, telefonszám, számlázási név, számlázási cím. A pénzügyi partner, által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a pénzügyi partner saját honlapján elhelyezett adatvédelmi tájékoztatóban tekinthető meg.
A Szolgáltató a banktól kizárólag a kártyabirtokos nevét és a tranzakció sikerességéről szóló igazolást kapja meg; ezen adatokat pedig kizárólag a kártyabirtokos által engedélyezett tranzakció végrehajtása céljából használhatja fel; Szolgáltató a tranzakció során keletkezett egyéb adatokat nem ismeri, és nem kezeli. A Szolgáltató az adatvédelemre vonatkozó jogszabályok alapján adatkezelőnek minősül, szállítási, pénzügyi és egyéb partnerei pedig adatfeldolgozóként teljesítik a Szolgáltató és a Megrendelő érdekében a feladataikat. Szolgáltató a partnereivel az adatvédelmi jogszabályokban foglaltak szerint adatfeldolgozói megállapodást köt, és az abban foglaltak betartását a jogszabályokban foglaltak szerint rendszeresen ellenőrzi.
Szerzői jogi rendelkezések
A Szolgáltató által üzemeltetett Weboldalon található tartalmak egyedi tartalmaknak minősülnek. Ennek értelmében a Weboldalon található minden képi, hang- és szöveges tartalom, illetve azok elrendezése szerzői jogi védelem alatt áll. Ezek a Szolgáltató, illetve szerződött partnerei szellemi tulajdona. A Weboldalon található tartalmak felhasználására kizárólag a Szolgáltató, illetve szerződött partnerei jogosultak. A Weboldalon található és oltalom alatt álló tartalmakkal kapcsolatban a szerzői- és iparjogvédelmi jogi jogosultak minden jogot fenntartanak. A jogosulatlan felhasználás büntető-, és polgári jogi következményeket von maga után.
A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a webáruház kezelőfelületét alkotó szoftvert és egyéb alkotóelemeket (beleértve a kínált termékek fotóit is) szerzői jog védi. A Megrendelő kötelezettséget vállal, hogy nem végez semmilyen tevékenységet, amely bárki számára lehetővé tenné az illetéktelen beavatkozást a webáruház kezelőfelületét alkotó szoftverbe és egyéb összetevőkbe.
A Megrendelő nem jogosult a webáruház kezelőfelületének használata során az annak üzemére hátrányosan kiható mechanizmusokat, szoftvereket vagy más folyamatokat alkalmazni. A webáruház kezelőfelülete kizárólag az eladó többi vásárlójának jogait nem csorbító terjedelemben, és kizárólag rendeltetésszerűen használható.
Panaszok bejelentése, kezelése
Amennyiben a Megrendelőnek akár a Weboldal üzemelésével, vagy az azon szolgáltatott információkkal kapcsolatban, akár a megrendeléssel vagy a termékekkel kapcsolatban észrevétele vagy panasza van, úgy azt a Szolgáltató I.1. pontban megjelölt Központi ügyfélszolgálat elérhetőségein jelentheti be.
A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az e-mailen tett bejelentéseket archiválhatja.
A Szolgáltató minden egyes panaszt érdemben kivizsgál, és annak eredményéről legkésőbb 30 napon belül a Megrendelőt tájékoztatja.
Jogérvényesítés, vitarendezés
A Felek a szerződésből eredő jogvitájukat egymás közötti egyeztetéssel, békés úton, szükség esetén közvetítő eljárás (mediáció) igénybevételével törekszenek megoldani.
A Megrendelő peren kívüli panaszait a Szolgáltató az I.1 pontban megadott elektronikus levelezési címen keresztül intézi. A Megrendelő panaszával kapcsolatos eljárás lezárásáról szóló tájékoztatást a Szolgáltató a Megrendelő elektronikus címére küldi meg.
Amennyiben a Megrendelő által a megrendelt terméket érintően tett kifogások a panaszbejelentési eljárás során nem orvosolhatók, továbbá a Megrendelő részéről felmerülő egyéb vitás kérdések a felek közötti tárgyalások során sem rendeződnek, a Megrendelő jogosult igénybe venni az alábbi jogérvényesítési fórumokat, illetve eszközöket.
XI.1. Online Vitarendezési Platform
A fogyasztónak minősülő Megrendelő és a Szolgáltató, mint vállalkozó közötti alternatív, békés vitarendezés módozatairól és alapvető szabályairól az Európai Parlament és Tanács 2013/11/EU irányelve rendelkezik. Az irányelv elsődleges vitarendezési fórumként az online vásárolt termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban az Európai Bizottság által üzemeltetett weboldalon található.
XI.2. Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál
Amennyiben a Megrendelő a fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. 2017. január 1-től az ilyen panaszokat Magyarországon elsősorban a területileg illetékes járási hivatalok intézik, ezek elérhetősége: http://jarasinfo.gov.hu/.
EGYÉB RENDELKEZÉSEK
XII.1. Alkalmazandó jog
A Felek között létrejött szerződésre a magyar jogot kell alkalmazni.
XII.2. A jelen Általános Szerződési Feltételek hatálya
Jelen Általános Szerződési Feltételek hatálya a Szolgáltatóra, valamint a Megrendelőre terjed ki. Az Általános Szerződési Feltételek hatálya nem terjed ki a Szolgáltató pénzügyi és logisztikai partnereire (a fizetést bonyolító pénzintézetre vagy a szállítást végző futárszolgálatra).
A Szolgáltató és a Megrendelő közötti jogviszony akkor jön létre, ha a Megrendelő megrendelését véglegesítette, illetve ennek keretében a Megrendelő elfogadta a Szolgáltató jelen Általános Szerződési Feltételeit, továbbá a Megrendelő részére a Szolgáltató visszaigazolta a megrendelést elektronikus úton.
Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az Általános Szerződési Feltételeket részben vagy egészben bármikor módosítsa. Az Általános Szerződési Feltételek és annak mindenkori módosítása a közzététel napján lép hatályba. Az Általános Szerződési Feltételek módosítása esetén a folyamatban lévő megrendelésekre a megrendelés dátuma szerint hatályos Általános Szerződési Feltételek rendelkezései vonatkoznak.
A jelen Általános Szerződési Feltételek határozatlan időre szólnak és a közzététel napjától hatályosak.