Általános Szerződési Feltételek

a www.nutrifood.company weboldalról nyújtott szolgáltatások igénybevételére vonatkozó

Hatályos: 2021. 4.1. napjától 

  1. Általános információk
  2. Megrendelés
  3. Fizetési feltételek
  4. Szállítási feltételek
  5. Felelősség kizárása
  6. Elállási jog
  7. Teljesítés követelése, szavatosság
  8. Adatvédelem
  9. Szerzői jogi rendelkezések
  10. Panaszok bejelentése, kezelése
  11. Jogérvényesítés, vitarendezés
  12. Egyéb rendelkezések

Preambulum

A jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) célja, hogy Megrendelők számára közérthetően és átlátható módon szabályozza a Szolgáltató és a vele szerződéses kapcsolatba lépő Megrendelő között létrejövő jogviszonyt, és tájékoztatást nyújtson a megrendelést érintő egyéb feltételekről, körülményekről. A jelen Általános Szerződési Feltételek egyes feltételei a jogszabály alapján nem vonatkoznak a végfelhasználónak nem minősülő Megrendelőkre (az ún. Viszonteladókra), amit jelen Általános Szerződési Feltételek esetenként külön is jelöl.

A végfelhasználói minőségre való figyelemfelhívás elmaradása nem keletkeztet (a végfelhasználónak nem minősülő Megrendelők vonatkozásában a végfelhasználókéval azonos védettséget biztosító) fogyasztói jogállást. Így pl. a viszonteladással foglalkozó vállalkozók vagy cégek– önmagukat a megrendelés során fogyasztóként feltüntetve– nem kérhetik a területi Békéltető Testület eljárását, vagy nem gyakorolnak pl. ún. indoklás nélküli elállási jogot sem.

Az itt nem szabályozott kérdéseket illetően a Szolgáltató tevékenységére a mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások vonatkoznak, a Ptk-ban foglalt rendelkezések pedig külön kikötés nélkül is irányadók.

A Weboldalon keresztül történő termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás során létrejött jogviszony nyelve a magyar. A Szolgáltató a jelen Általános Szerződési Feltételeket a hatályos jogszabályok előírása szerint teszi közzé a Megrendelő számára elmenthető és kinyomtatható formátumban, a Weboldal nyitólapjáról elérhetően, az Általános Szerződési Feltételek hatályba lépése napjának egyértelmű feltüntetésével, megőrzésre alkalmas módon.

Általános információk

I.1. Szolgáltató adatai

A Szolgáltató cégneve: Nutri a.s.
Kaštieľska 4, 821 05 Pozsony, Szlovákia.

Szolgáltató telefonszáma: +421 948 17 27 18

A Szolgáltató e-mail elérhetősége: info@nutrifood.sk

A Szolgáltató az Interneten:            www.nutrifood.company

A Szolgáltató cégjegyzékszáma:                50137433

A Szolgáltató EU adószáma:                     SK2120205175

Központi ügyfélszolgálat elérhetőségei: Nutri a.s, Kaštieľska 4, 821 05 Pozsony, Szlovákia.

Az ügyfélszolgálat munkanapokon, munkaidőben 8:00-14:30 óra között hívható.

I.2. A jelen ÁSZF alapfogalmai

Weboldal: a Szolgáltató által üzemeltetett hivatalos weboldal, beleértve annak minden aloldalát is (www.nutrifood.company)

Szolgáltató: a Weboldal üzemeltetője, a Weboldalon kínált terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó I.1. pontban meghatározott jogi személy.

Termék: a Weboldalon a Szolgáltató által kínált, és megrendelése esetén elektronikus úton, távollevők részére, ellenszolgáltatás fejében értékesített termék, amelyhez a Megrendelő egyedileg fér hozzá.

Szolgáltatás: a Weboldalon a Szolgáltató által kínált, és megrendelése esetén elektronikus úton, távollevők részére, ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatás, amelyhez a Megrendelő egyedileg fér hozzá.

Megrendelő: az a természetes vagy jogi személy, aki/amely a Szolgáltató által a Weboldalon kínált termék megvásárlása, vagy szolgáltatás igénybevétele érdekében a Szolgáltatóval bármely formában (pl. távollévő felek között elektronikus eszköz igénybevételével, akár ráutaló magatartással is) szerződést köt, és ennek keretében terméket vásárol és/vagy szolgáltatást vesz igénybe, valamint a jelen ÁSZF-et és a Szolgáltató adatvédelmi tájékoztatóját tudomásul veszi, és magára nézve kötelezőnek fogadja el. A Megrendelő természetes személy vagy jogi személy is lehet.

Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes (vagy a kialakult bírói gyakorlat tükrében jogi személy), aki (/amely) a Weboldalon megrendelt terméket és/vagy igénybe vett szolgáltatást kizárólag saját fogyasztására vagy felhasználására, önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljárva, a termék/szolgáltatás továbbértékesítésének szándéka nélkül vásárolja meg, veszi igénybe.

Viszonteladó: az a kiskereskedelmi tevékenységet végző Megrendelő, aki a Weboldalon megrendelt terméket és/vagy igénybe vett szolgáltatást lényeges átdolgozás nélkül önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körében, saját nevében, saját javára és felelősségére harmadik személy részére értékesíti.

Kormányrendelet: a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet.

„Geoblocking” rendelet: Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/302 rendelete (2018. február 28.) a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról.

Számviteli tv.: 2000. évi C. törvény a számvitelről.

Ptk.: 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről.

Fgytv.: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről.

Megrendelés

  1. II.1. A megrendeléshez kapcsolódó általános információk

    A megjelenített termékek kizárólag a Webáruházon keresztül, online rendelhetők meg. A megrendelt termékeket logisztikai partnereink kézbesítik.

    A Weboldalon történő megrendelést követően a megrendelésnek a Szolgáltató általi visszaigazolásával elektronikus úton kötött szerződés jön létre Szolgáltató és Megrendelő között. A szerződéskötés napja a megrendelés visszaigazolásának napja.

    Az elektronikus úton létrejött szerződés nem minősül ún. „írásbeli szerződésnek”, de a megrendelést és a visszaigazoló e-mailt a Megrendelő későbbi tájékozódása, esetleges jogérvényesítésének hatékonyabb lebonyolítása, valamint a Számviteli tv. által előírt kötelezettségek teljesítése érdekében a Szolgáltató a megrendeléstől számított 6. naptári év utolsó napjáig a Webshop adatbázisában megőrzi. A Megrendelő az ügyletről kap egy papír alapon kinyomtatott számlát. Jelen rendelkezést azonban nem lehet kiterjesztően értelmezni, többek között a polgári jogi elévülés szabályai vonatkozásában sem.

    A Weboldalon történő megrendelés feltétele, hogy a Megrendelő megismerje és magára nézve kötelezőnek fogadja el a jelen Általános Szerződési Feltételeket, az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat, valamint elismerje, hogy a Szolgáltató a Kormányrendelet értelmében a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett.

    A jelen Általános Szerződési Feltételekben foglaltak szerint a Megrendelő a Weboldal menüelemeit, és jelölőnégyzeteit használva megjelöli a megrendelni kívánt terméket, majd a szükséges adatok megadásával és a fizetés, valamint a szállítás módjának kiválasztásával, végül a „Rendelés elküldése” gombra kattintással a termékek megvásárlására irányuló jognyilatkozatot, kötelező vételi ajánlatot tesz.

    A megrendeléssel létrejött szerződés alapján a Megrendelőt fizetési kötelezettség terheli az általa kiválasztott és megrendelt szolgáltatás tekintetében. A Szolgáltató azon tényre, amely szerint a megrendelés a Megrendelő fizetési kötelezettségét keletkezteti, egyértelműen megfogalmazott felirat formájában (”Fizetési kötelezettséggel járó megrendelés”) is felhívja a Megrendelő figyelmét a Megrendelés gombra történő kattintáskor. Amennyiben ezen tájékoztatást a Megrendelő megismerte és annak tartalmát magára nézve kötelezőnek elfogadja, az elfogadást jelentő gombra kattintva véglegesítheti megrendelését.

    Az elektronikus úton kötött szerződés tekintetében a szerződéskötés nyelve: magyar. A szerződés a magyar jog hatálya alá tartozik. Ez a rendelkezés nem érinti a „Geoblocking rendelet” területi és nyelvi megkülönböztetésre vonatkozó tilalmát. A Weboldalt bárki használhatja és azon megrendelést kezdeményezhet, aki érti annak nyelvét, és elfogadja az Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseit, különös tekintettel a fizetési lehetőségekre és a szállítási feltételekre.

    A Szolgáltató kijelenti és a Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget a termékek fogyasztásából kifolyó eredményekért. A Mergrendelő szintén tudomásul veszi, hogy a termékek minden személyre más hatással lehetnek, ezért nem garantálható a pozitív eredmény.

    A Megrendelő szintén köteles megismerkedni az „ellenjavallatokkal“, amelyek ismertetik azon helyzeteket, amelyekben termékek fogyasztása nem javasolt, ezek feltüntetettek az internetes oldalon is.

Fizetési feltételek

Ill.1. A Személyesen történő teljesítésre vonatkozó szabályok

Személyes átvétel nem lehetséges, a Szolgáltató szállítási partnerei egy távoli helyszínen található lerakatnál kezelik a termékeket.

Ill.2. A készpénz nélküli fizetési rendszer általános szabályai

A Megrendelő általi készpénz nélküli fizetés akkor tekintendő teljesítettnek, amikor az összeg jóváírásra kerül a Szolgáltató számláján. Fizetési mód kártyával történik STRIPE-on keresztül: https://stripe.com. A Szolgáltató meghatározhatja a fizetési módszereket saját belátása szerint. A Megrendelő számlázási adatai a megrendelés elküldése után már nem változtatható.

Ill.3. Futárszolgálat részére fizetés általános szabályai (készpénz és utánvétel szabályai)

A terméket a Szolgáltató logisztikai partnere szállítja ki a Megrendelő által megadott címre, ahol a termékek számla szerinti vételárát a kézbesítőnek kell kifizetni. A végösszeg (a megrendelt termék ára, a szállításhoz kapcsolódó költségek, illetve utánvétellel való fizetési mód választása esetén az utánvét díja) a csomag átvételekor a kézbesítőnek fizetendő.

Szolgáltató nem tudja garantálni, hogy a kiszállítást végző partner bankkártyás, vagy bármely készpénzkímélő fizetést is elfogad, ezért Megrendelő felelőssége, hogy a kézbesítést végző logisztikai partner által meghatározott fizetési módokat ellenőrizze, és ezek valamelyikén, végső esetben készpénzben a megrendelés végösszegét a kiszállítás alkalmával ki tudja egyenlíteni a kézbesítőnél.

Az át nem vett vagy visszaküldött csomagok egy távoli (adott esetben külföldi) lerakatba kerülnek vissza. A Szolgáltató nem kötelezhető az ilyen küldemények megismételt kézbesítésére, mert ezek kezelése időigényes folyamat. A termék Megrendelő hibájából meghiúsult kézbesítésével kapcsolatos szállítás díját a Szolgáltató jogosult a Megrendelőre terhelni. A Megrendelő hibájából visszaküldött termékek újraküldését a Szolgáltató nem vállalja.

Ill.4. Hibás összeg megadásából eredő problémák kezelése

Amennyiben a Megrendelő tévesen a megrendelt termék(ek) vagy igénybe vett szolgáltatások összesített végösszegét meghaladó összeg kifizetését kezdeményezte (pl. többet utalt át a Szolgáltató javára), ezt köteles jelezni a Szolgáltató felé annak az I.1. pontban megadott e-mail címére. Az elektronikus levélnek tartalmaznia kell a túlfizetés összegét, idejét, és a tranzakció számát. A Szolgáltató a túlfizetés tényét a bejelentést követő 5 napon belül kivizsgálja, és ha a követelést jogosnak ítéli, kezdeményezi az túlfizetett összeg visszafizetését. A vizsgálat eredményéről a Megrendelőt a tranzakcióban megadott e-mail címen tájékoztatja a Szolgáltató.

Ha azonban a Megrendelő a megrendelés végösszegénél kevesebb összeg kifizetését kezdeményezte, a Szolgáltató a tranzakció során megadott e-mail címen értesíti a Megrendelőt az észlelt különbözetről, a követelt összeg nagyságáról, és az összeg kiegyenlítésének módjairól. Ha a követelt összeg kiegyenlítése 5 napon belül nem történik meg a Megrendelő részéről, úgy a Szolgáltató a megrendelést törli, a már befizetett összeget a bankköltségek levonása után 5 napon belül visszafizeti.

Szállítási feltételek

A Weboldalon megrendelt termékek szállítási lehetőségei a Weboldalon találhatóak „Szállítási lehetőségek” menüpontra kattintva.

Eltérő rendelkezés hiányában az áruszállítás módját a Szolgáltató határozza meg. Ha a szállítási mód a Megrendelő egyedi kérelme alapján másként kerülne kiválasztásra, a kiválasztott különös szállítási móddal kapcsolatos kockázatokat, valamint az esetleges további költségeket (pl. külföldi kiszállítás, és eltérő csomagolás) a Megrendelő viseli. A termék szállításának megkezdéséről a Szolgáltató a megrendelésben feltüntetett elérhetőségén tájékoztatja a Megrendelőt.

A Megrendelő köteles kifizetni a Megrendelő érdekkörében felmerült okokból meghiúsult kézbesítéssel járó költségeket, továbbá mindazon költséget, amelyek azért merültek fel, mert a megrendeléshez képes eltérő módon kell a szállítást/kézbesítést lebonyolítani.

Ha a Megrendelő választása alapján a Szolgáltató köteles a terméket a Megrendelő által meghatározott helyszínre szállítani, ott Megrendelő köteles a szállított terméket átvenni. Ez a rendelkezés nem sérti a Megrendelő hibás teljesítésre vonatkozó jogait.

IV.1. Szállítási idő

Jellemzően minden termékből folyamatos raktárkészlet áll egy távoli lerakatban a Szolgáltató rendelkezésre. Az esetleges átmeneti készlethiányt a Szolgáltató a megrendelés beérkezését követő munkanapon elektronikusan vagy telefonon jelzi a Megrendelőnek, és tájékoztatja a várható szállítási időről.

A raktárkészleten lévő termékek szállítási határideje a választott szállítási módtól, valamint a rendelés nagyságrendjétől függően általában 3-5 munkanap

IV.2. Szállítási költség

Az oldalon szereplő logisztikai partnernek kerül átadásra a megrendelt termék (csomag) a megrendelésben, vagy a Megrendelővel kötött egyedi szerződésben foglaltak alapján. A Megrendelő felé a Szolgáltató vállalja a felelősséget a szállítás pontosságáért és biztonságáért, valamint a szállítás során felmerült károkért.

A Weboldalon illetve jelen ÁSZF-ben meghatározott szállítási módok és költségek csak a Magyarországban történő fizetésre és szállításra vonatkoznak. Külföldre történő szállítás esetén a Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a megrendelés végösszegéhez hozzáadja az áruk külföldre küldésének tényleges költségeit, az egyes postai és szállítmányozási szolgáltatók aktuális árlistáinak megfelelően, figyelemmel a célországban érvényes adóügyi szabályokra is.

A szállítás díja:

Termékek és szolgáltatások rendelése. A termékek rendelése internetes eshopon keresztül történik az eshop.nutrifood.company oldalról. Szállítását Magyarország területére a Csomgküldő biztosítja.

Csomagküldő

A szállítás díja 5 kg-ig 1 600 HUF  a kiadóhelyre, a Megrendelő címére pedig 1900 HUF. 18 000 HUF feletti rendelés esetén a szállítás ingyenes. A csomag általában 3-4 napon belül érkezik meg a címre vagy kiadóhelyre. Csomagját SMS vagy e-mail értesítés után veheti fel.

IV.3. Szállítás során sérült áruk kezelésének módja:

IV.3.1. Sérült áru kiszállítása

Ha a Szolgáltató az árut a Megrendelő által megadott helyszínre szállítja, a Megrendelő köteles a leszállított árut átvenni.

A termék átvételekor a Megrendelő köteles ellenőrizni a csomagolás sértetlenségét. Ha a sérült csomagolásban érkezett termék hiányosnak látszik, vagy a termék saját csomagolása is megsérült, úgy a Megrendelő nem kötelezhető a kézbesítendő küldemény átvételére, és a kiszállítási, csomagolási, raktározási stb. költségek sem terhelik. A sérült csomagolásban a Megrendelőhöz érkezett termék kezelése a Szolgáltatót terheli.

Ha Megrendelő a sérült termék (csomag) átvételét megtagadja, a szállítást végző cég munkatársa a saját általános szerződési feltételeiben foglalt szabályoknak megfelelőan köteles jegyzőkönyvet felvenni a Megrendelő általi átvétel megtagadásáról és annak okairól, melyet eljuttat a Szolgáltatóhoz.

 

IV.3.2. A szállítás meghiúsulása az áru szállítás közben bekövetkező sérülése miatt

Ha a termék csomagolása szállítás közben sérül meg, és emiatt az áru átadása a Megrendelőnek a jelzett időpontban nem lehetséges, úgy a Szolgáltató az erről szerzett értesülését követő 48 órán belül köteles a megrendelés teljesítését ismételten megkezdeni, és a Megrendelőt az új szállítási időpontról értesíteni.

IV.3.3. A szállítás meghiúsulása a Megrendelőnek felróható okból.

Ha a Megrendelő a megrendelt és leszállított terméket neki felróható okból nem veszi át, a Szolgáltató jogosult a szerződéstől elállni. A termék visszaküldése esetén a Megrendelő fizeti a postaköltséget, kivéve, ha kicserélést kért, mely esetben a postaköltség ingyenes (a Szolgáltató a cseretermékeket ingyen kézbesíti).

IV.4. Részrendelés, részszállítás:

A Szolgáltató nem teljesít részrendeléseket. A Megrendelő a teljes vételár kifizetésével szerzi meg a megrendelt termékek tulajdonjogát. A megrendelt csomag tartalma mindaddig a Szolgáltató tulajdonát képezi, míg a teljes ellenérték megfizetésre nem kerül. A tulajdonjog átszállása előtt a Szolgáltató beleegyezése nélkül nem lehetséges a termékek elzálogosítása, biztosítékként történő átadása, feldolgozása vagy átalakítása.

IV.5. Szállítási lehetőségek

Jelen Általános Szerződési Feltételek elfogadásával Megrendelő kifejezetten vállalja, hogy naprakész tájékoztatást az I.1. pontban megadott elérhetőségek valamelyikén keresztül a Szolgáltatótól kér. Szolgáltató vállalja, hogy a Weblap és a jelen ÁSZF összhangba hozásáról a Megrendelő által közvetlenül tudomására hozott ellentmondásos tájékoztatás megszüntetése érdekében haladéktalanul intézkedik.

Ingyenes kiszállítás  18 000 HUF felett.

Szállítási idő

A szállítás ideje általában 4-5 munka nap. Ez függ a választott szállítótól és a rendelés leadásának időpontjától. A futár értesíti a Megrendelőt a kézbesítés napján.

Visszaküldés/csere

Jelen Általános Szerződési Feltételek elfogadásával a Megrendelő vállalja, hogy a visszaküldendő csomag feladása előtt e-mailben tájékoztatja a Szolgáltatót, hogy milyen termékeket és milyen mennyiségben szeretne cserélni.

Felelősség kizárása

A Szolgáltató a Weboldal kizárólagos tulajdonosaként és üzemeltetőjeként mindent elkövet annak érdekében, hogy a Weboldalon elérhető tartalmak pontosak és naprakészek legyenek, és a valóságnak megfeleljenek. Szolgáltató nem vállal azonban felelősséget a megjelenő információk helyességéért és teljességért, különösen a harmadik féltől beszerzett információkra, tartalmakra és szolgáltatásokra nézve. A Weboldal használatával a Megrendelő elismeri, hogy azt csak és kizárólag saját felelősségére teszi. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy bármikor értesítés nélkül részben vagy egészben módosítsa, ideiglenesen, vagy véglegesen eltávolítsa a Weboldalon található egyes tartalmakat.

A Weboldalon található, és harmadik személy által üzemeltetett honlapra irányító hivatkozásokkal („kivezető linkekkel”) elérhető tartalmakért, az ott található információk helyességéért, és a Megrendelő által ott megadott adatok biztonságáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.

A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget harmadik személyek weboldalba való beavatkozása, esetleg a weboldal nem rendeltetésszerű használata okozta hibákért.

A Szolgáltató nem vállal semmilyen felelősséget a Megrendelő számítógépén vagy egyéb vonatkozásban a Weboldal használatával kapcsolatban keletkezett, ill. elszenvedett károkért. A Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal esetleges hibájából, különösen pedig a Megrendelő számítógépén futó valamely program és a Weboldal összeegyeztethetetlenségéből, vagy valamely kártevőprogram általi támadásból bekövetkezett károkért.

A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Weboldalon való regisztráció, vagy a megrendelés beküldése során használt felhasználónév és jelszó harmadik személy általi felhasználásából adódó károkért.

A Megrendelő hibájából történt hibás, téves adatbevitelből, megrendelés elírásból származó károkért a Szolgáltató semmilyen felelősséget, visszafizetést, visszatérítést nem vállal. A hibás adatok megadása miatt keletkezett károkért a szolgáltató felelősséget nem vállal, a bejelentett reklamációkat azonban haladéktalanul kivizsgálja és lehetőségeihez mérten kezeli.

A Megrendelő kijelenti, hogy a megrendelt és teljesített szolgáltatások ellenértékét nem követeli vissza. Ez a rendelkezés nem érinti a fogyasztóvédelmi jogszabályokban foglalt rendelkezéseket.

A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a webes felületen olvasható információk semmi esetre sem helyettesítik a szakorvosi véleményt.

A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a diéta nem javasolt gyermekek, serdülők, terhes vagy szoptató anyák esetében, máj- és vesebetegségekben, anyagcsere-betegségekben (köszvény, érelmeszesedés, fenilketonuria, stb.), 1. és 2. típusú cukorbetegségben, szívbetegségekben, véralvadási zavarokban, epeköves betegségekben, mentális anorexiában, bulímiában szenvedő betegek esetében, illetőleg a csomagoláson feltüntetett, vagy a webáruházban ismertetett bármely összetevőre allergiás személyek esetében.

A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a diéta megkezdése előtt célszerű az egészségi állapotáról orvossal konzultálni.

Elállási jog

VI.1. Szolgáltató elállási joga

Amennyiben Megrendelő a megrendelt és visszaigazolt terméket a Szolgáltatónak (illetve logisztikai és pénzügyi partnereinek) egyébként nem felróható okból nem hajlandó átvenni, vagy a szolgáltatás ellenértékét a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül a Megrendelő nem teljesíti, a Szolgáltató a szerződéstől indokolás nélkül elállhat.

VI.2. Megrendelő elállási joga

A Kormányrendelet szabályozása értelmében a jelen pont rendelkezései kizárólag a fogyasztónak minősülő vásárló esetében alkalmazhatók. Viszonteladóként eljáró, fogyasztónak nem minősülő Megrendelőt nem illeti meg a végfelhasználók részére a termék megfelelőségének kipróbálását, a vásárlás átgondolását célzó ún. „indoklás nélküli” elállási jog.

A Megrendelő tudomásul veszi, hogy amennyiben a visszaadott áru csomagolása sérült, a termékből hiányzik, vagy az teljesen vagy részben elhasználódott, úgy a Szolgáltató kár vagy hiány értékét jogosult egyoldalúan beszámítani az elállási jogát gyakorló Megrendelő pénz-visszafizetési igényébe.

Ha a Megrendelő az áruval együtt ajándékot is kapott, arra a Ptk. ajándékozási szerződésre vonatkozó rendelkezései vonatkoznak azzal, hogy az elállással a megrendeléshez kapcsolódó ajándékozási szerződés is érvényét veszíti, és a vásárló köteles a termékkel együtt az ajándékot is visszaszolgáltatni.

VI.2.1. Fogyasztónak minősülő Megrendelő elállási joga

Fogyasztónak az a Megrendelő minősül, aki természetes személyként szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül jár el. A Kormányrendelet alapján a Fogyasztó a szerződés megkötésének napjától számított 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. A Weboldalon megrendelt terméket érintő elállási jog gyakorlására a lentebb részletezett szabályok irányadók. Ezt meghaladóan az elállással kapcsolatos kérdések esetén a fogyasztó a Szolgáltató ügyfélszolgálatához fordulhat.

VI.2.1.1 Elállási tájékoztató

A Megrendelő fogyasztó, 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, a Megrendelő jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.

Az elállási/felmondási határidő

  1. a)    szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap elteltével jár le.
  2. b)    termék adásvételére irányuló szerződés esetében attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a Megrendelő vagy a Megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi. Ez azt jelenti, hogy a Megrendelő az elállási jogát már a szerződés megkötésének napja (vásárlás), és a termék átvétele közötti időszakban is gyakorolhatja.
  3. c)    több termék szolgáltatásakor attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a Megrendelő vagy a Megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó terméket átveszi.
  4. d)    több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatásakor azon a napon jár le, amelyen a Megrendelő vagy a Megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi.
  5. e)    termék meghatározott időszakon belüli rendszeres szolgáltatására vonatkozó szerződés esetében attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a Megrendelő vagy a Megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az első terméket átveszi.

Ha a Megrendelő elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (postán vagy elektronikus levél útján) az I.1. pontban feltüntetett címek valamelyikére. Ebből a célból felhasználhatja a mellékelt elállási nyilatkozat-mintát is.

A Megrendelő határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát.

Az elállás/felmondás joghatásai

Ha a Megrendelő eláll ettől a szerződéstől, a Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb a Megrendelő elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatéríti a Megrendelő által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a Megrendelő a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott, illetve a Megrendelőnek felróhatóan sikertelen kézbesítés díját, amely szintén többletköltséget jelent.) A visszatérítés során a Szolgáltató az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha a Megrendelő más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a Megrendelőt semmilyen többletköltség nem terheli.

A visszatérítést a Szolgáltató mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a Megrendelő nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

A Megrendelő köteles a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt a Megrendelő elküldi a terméket.

A termék visszaküldésének közvetlen költségét a Megrendelő viseli. A visszaküldés költsége tehát minden esetben a Megrendelőt terheli, ha a termék leírásában, vagy az elállási jogra vonatkozó rendelkezések között nem szerepel ezzel ellentétes információ.

A Megrendelő ezúton tájékoztatást nyer arról, hogy a termék visszaküldésének legmagasabb becsült összege szokásos méretű küldemények magyarországi szállítása esetében – szolgáltatótól függően – 2019. évben nagyságrendileg mintegy 2000 Ft. Az esetleges árváltozásokra tekintettel Megrendelő köteles a Szolgáltató logisztikai partnereinek honlapján ellenőrizni a mindenkor aktuális szállítási költséget.

A Megrendelő kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

Amennyiben a Szolgáltató kínálatában szolgáltatásra is köthető szerződés, úgy annak igénybevétele esetén szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés jön létre. Ha a Megrendelő kérésére a felmondási határidőn belül kezdődik meg a szolgáltatás teljesítése, annak felmondása esetén a Megrendelő köteles megtéríteni a Szolgáltató számára a szerződés megszűnésének időpontjáig arányosan teljesített szolgáltatásért járó összeget. Hasonlóképpen visszatéríti a Szolgáltató is a Megrendelő által nyújtott ellenszolgáltatás azon részét, amely meghaladja a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás ellenértékét.

Elállási jog alóli kivétel

Az indoklás nélküli elállás lehetősége egy speciális elállási jog, amely kompenzálja a Megrendelőt a szerződéskötés sajátosságaiból adódó kockázatokért, és lehetővé teszi, hogy a vásárlást (szerződéskötést) még egyszer, nyugodt körülmények között átgondolja. Az elállási határidő alatt a Megrendelőnek lehetősége van a terméket kipróbálni, felpróbálni, megvizsgálni, hogy alkalmas-e a rendeltetésszerű használatra.

Az Megrendelő indoklás nélküli elállási joga azonban méltánytalan hátrányt is jelenthet a Szolgáltató terhére egyes termékcsoportoknál, mely esetben a Megrendelő nem gyakorolhat indoklás nélküli elállási jogot. A jogszabály egyebek között ilyen esetként rögzíti az alábbiakat:

  • olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza.

Nem illeti tehát elállási jog a fogyasztónak minősülő Megrendelőt a Kormányrendelet 29. § (1) bekezdés e) pontja értelmében olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza.

Azon körülményekre tekintettel, mely szerint

  • a Szolgáltató termékei zárt csomagolásban kerülnek kiszállításra és átadásra a Megrendelő (fogyasztó) részére,
  • a Szolgáltató termékei felbontásukat követően kifejezetten romlékonyak, és azt követően egészségvédelmi és higiéniai minőségük a továbbiakban nem biztosítható,

így a Weboldalról rendelt és az átadást követően felbontott termékek tekintetében Megrendelő a szerződéstől nem állhat el.

A szerződés létrejöttével a Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Kormányrendelet 29. § (1) bekezdés e) pontja értelmében az átadást követően felbontott termékek tekintetében a szerződés megkötésének napjától számított tizennégy napon belüli, indokolás nélküli felmondási és elállási jogát nem gyakorolhatja.

Ha a Megrendelő a „Rendelés elküldése” gombra vagy a Megrendelő ajánlati kötöttségét eredményező más elemre kattint a Weboldalon, azzal kifejezésre juttatja, hogy megértette: a gomb vagy weblapelem aktiválása olyan fizetési kötelezettséggel járó jogi nyilatkozat megtételét (szerződés megkötését) jelenti, amelynek esetében az indoklás nélküli elállás joga felbontott termék esetén nem lesz gyakorolható. A Szolgáltató a Weboldalt folyamatosan fejleszti, többek között az elállási jog korlátozására utaló megjegyzést helyezhet el a termékek leírásában a félreértések elkerülésére. Az elállási jog korlátozására való külön figyelemfelhívás hiánya azonban a Kormányrendelet 29. §-ának alkalmazása alól nem ad mentességet.

VI.2.1.2. Elállási nyilatkozat minta

A szerződéstől való elállási szándék esetén kell kitölteni és visszajuttatni a következő címre:

Nutri a.s.

Kaštieľska 4, 821 05 Pozsony, Szlovákia

Telefon:                          +421 948 17 27 18

Email:                             info@nutrifood.sk

— Alulírott/ak (*) kijelenti/k, hogy alulírott/ak (*) eláll/nak (*) az alábbi áruk

adásvételétől (*)/az alábbi szolgáltatás igénybevételétől (*)

— Megrendelés időpontja (*) / átvétel időpontja (*)

— Fogyasztó(k) neve

— Fogyasztó(k) címe

— A fogyasztó(k) aláírása (kizárólag írásban történő értesítés esetén)

— Kelt

_______________

(*) A nem kívánt rész törlendő.

Teljesítés követelése, szavatosság

A kellékszavatosságra és termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi tájékoztatási kötelezettség, továbbá a Megrendelő jogairól az alábbiakban kíván a Szolgáltató a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően követhető, világos és egyértelmű tájékoztatást nyújtani.

VII.1. A teljesítés követelése

Ha a Szolgáltató a megrendelt, visszaigazolt és a Megrendelő által megfizetett termék kiszállításával indokolatlanul késedelembe esik, a Megrendelő a Ptk. rendelkezései alapján követelheti a teljesítést, vagy ha a késedelem következtében a szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, elállhat a szerződéstől.

VII.2. Kellékszavatosság

A Szolgáltató hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Nem teljesít hibásan a Szolgáltató, ha a Megrendelő a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett.

A Szolgáltató a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik. A fogyasztónak minősülő Megrendelő kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt, a viszonteladó Megrendelő kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított egy év alatt évül el. A Megrendelő kellékszavatossági jogait az ugyanabból a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogásként akkor is érvényesítheti, ha a kellékszavatossági igény elévült.

Kellékszavatossági igénye alapján a Megrendelő választása szerint:

  1. a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha
  2. a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy
  3. az a Szolgáltatónak – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva

– aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve

  1. a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét,
  2. a szerződésszegés súlyát,

iii. a kellékszavatossági jog teljesítésével okozott érdeksérelmet;

  1. b) az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől – a jelentéktelen hiba kivételével – elállhat, ha
  2. a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta,
  3. a kijavítási vagy a kicserélési kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Megrendelő érdekeit kímélve nem tud eleget tenni,
  4. a Megrendelőnek a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.

A Megrendelő a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a Szolgáltatónak megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a Szolgáltató adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.

A Megrendelő a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a Szolgáltatóval közölni. Fogyasztónak minősülő Megrendelő esetén a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Megrendelő felelős.

A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik.

A Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a Megrendelő kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Megrendelő igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Megrendelő köteles bizonyítani, hogy a Megrendelő által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

VII.3. Termékszavatosság

Az e pontban foglaltak kizárólag fogyasztói szerződések esetében érvényesek.

A Szolgáltató által Fogyasztónak eladott termék hibája esetén a Fogyasztó követelheti a gyártótól (gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója), hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges – a terméket cserélje ki. A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított két évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár.

A termék akkor hibás, ha

  1. a)    nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek,
  2. b)       vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

A gyártó mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy

  1. a)       a terméket nem üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében gyártotta vagy forgalmazta;
  2. b)       a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy
  3. c)       a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.

Csere esetén a kicserélt termékre, kijavítás esetén a termék kijavítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági kötelezettség a gyártót terheli.

A Fogyasztó a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Fogyasztó felelős.

VII.4. Szavatossági jogok érvényesítése

Ezen pont alkalmazása tekintetében szavatosság alatt a kellékszavatosságot és a termékszavatosságot is érteni kell.

Fogyasztó által érvényesített szavatossági igények intézése esetében a jelen ÁSZF szerinti egyéb feltételek az alábbi különös szabályok mellett irányadók:

  1. A Fogyasztó szavatossági igénye érvényesítésekor a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a Fogyasztó bemutatja. Jelen ÁSZF és a Szolgáltató nem zárja ki, hogy a fogyasztó a szerződés megkötését más módon is bizonyítsa.
  2. A Szolgáltató a fogyasztó nála bejelentett szavatossági igényéről jegyzőkönyvet vesz fel a 19/2014. NGM rendeletnek megfelelő tartalommal, a másolatot a fogyasztó rendelkezésére bocsátja.
  3. A Szolgáltató törekszik arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

Ingó dolog (termék) hibája esetén a Megrendelő választása szerint kellékszavatossági, vagy termékszavatossági igény érvényesíthető. Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igény egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igény a gyártóval szemben érvényesíthető.

VII.5. A Szolgáltató által forgalmazott termékek szabályai

A megrendelt termékekre a Ptk. 6:159. §, valamint a Kormányrendelet szabályai szerint a Szolgáltató szavatosságot vállal. A Kormányrendelet, valamint a Ptk. 6:159. § rendelkezései alapján a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Megrendelőt választása szerint – az érintett termékre vonatkozó jogszabályi korlátok között – kellékszavatosság vagy termékszavatosság lehetősége illeti. A hibát a Megrendelő annak felfedezését követő lehető legrövidebb időn belül köteles írásban jelezni a Szolgáltató részére.

A Szolgáltató a hibásnak bizonyult terméket elsősorban kicseréli, tekintettel arra, hogy az általa forgalmazott termékek kijavítása jellegükből fakadóan általában nem lehetséges. Ha a hibás termék cseréjére nincs mód, a Megrendelő a megrendeléstől elállhat, és kérheti a megrendelt termékért kifizetett összeg visszatérítését.

Amennyiben a Megrendelő házhoz szállítást rendelt, és az a Megrendelőnek felróhatóan sikertelen volt, az ilyen meghiúsult szállítás/kézbesítés költségére nem igényelhető visszatérítés akkor sem, ha a meghiúsult kiszállítást követően utóbb a Megrendelő a terméket mégis átvette, de azzal kapcsolatban olyan jogot érvényesít, mely alapján a sikeres kézbesítés díját, vagy annak valamely részét bármely alapon vissza kell/kellene a Megrendelő részére téríteni.

Hibás teljesítés esetén a szavatossági jogok érvényesítésével kapcsolatos költségek a Megrendelőt terhelik, így a sikeres kézbesítés költségét (a Megrendelőnek felróható sikertelen kézbesítést követően is) a Szolgáltató megtéríti.

Jelen pontban foglalt szavatossági jogok érvényesítése esetén bármilyen költség (így pl. szállítási vagy kézbesítési díj stb.) kizárólag akkor igényelhető vissza, ha hibás teljesítés miatt a Megrendelő igénye helytállónak bizonyul. Például a termék használhatóságát nem befolyásoló jelentéktelen hiba, valamint az elállási jog gyakorlása esetén a szállítási költség nem igényelhető vissza. Jelentéktelen hiba esetén elállásnak helye nincs.

Jelen tájékoztatóval a Szolgáltató felhívja a Megrendelő figyelmét, hogy fenti jogok a szerződés teljesítésétől számított két éven belül érvényesíthetők. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igény érvényesítésének a hiba közlésén túl feltétele, hogy a Megrendelő igazolja, hogy a terméket a Szolgáltató szolgáltatta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után a Megrendelő köteles bizonyítani azt is, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Adatvédelem

Szolgáltató a szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából kezelheti a Megrendelő azonosításához szükséges természetes személyazonosító adatokat és lakcímet.

Szolgáltató a Weboldal üzemeltetése során tiszteletben tartja a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályokat és a személyes adatok kezelése során az azoknak mindenben megfelelő adatvédelmi tájékoztatója szerint jár el.

A Szolgáltató kizárólag a megrendelés során a Rendelési adatok oldalon megadott és így tudomására jutott adatokat kezeli, amelyeket a pénzügyi és szállítási partnerek felé Szolgáltató nem, vagy csak indokolt esetben továbbít.

A Megrendelő a jelen Általános Szerződési Feltételek alapján tudomásul veszi, egyben hozzájárul ahhoz, hogy a megrendelés teljesítéséhez szükséges mértékben a Szolgáltató (mint adatkezelő) a Megrendelő által a kiválasztott pénzügyi partner (mint adatfeldolgozó) részére átadja az alábbiakat: név, e-mail cím, telefonszám, számlázási név, számlázási cím. A pénzügyi partner, által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a pénzügyi partner saját honlapján elhelyezett adatvédelmi tájékoztatóban tekinthető meg.

A Szolgáltató a banktól kizárólag a kártyabirtokos nevét és a tranzakció sikerességéről szóló igazolást kapja meg; ezen adatokat pedig kizárólag a kártyabirtokos által engedélyezett tranzakció végrehajtása céljából használhatja fel; Szolgáltató a tranzakció során keletkezett egyéb adatokat nem ismeri, és nem kezeli. A Szolgáltató az adatvédelemre vonatkozó jogszabályok alapján adatkezelőnek minősül, szállítási, pénzügyi és egyéb partnerei pedig adatfeldolgozóként teljesítik a Szolgáltató és a Megrendelő érdekében a feladataikat. Szolgáltató a partnereivel az adatvédelmi jogszabályokban foglaltak szerint adatfeldolgozói megállapodást köt, és az abban foglaltak betartását a jogszabályokban foglaltak szerint rendszeresen ellenőrzi.

Szerzői jogi rendelkezések

A Szolgáltató által üzemeltetett Weboldalon található tartalmak egyedi tartalmaknak minősülnek. Ennek értelmében a Weboldalon található minden képi, hang- és szöveges tartalom, illetve azok elrendezése szerzői jogi védelem alatt áll. Ezek a Szolgáltató, illetve szerződött partnerei szellemi tulajdona. A Weboldalon található tartalmak felhasználására kizárólag a Szolgáltató, illetve szerződött partnerei jogosultak. A Weboldalon található és oltalom alatt álló tartalmakkal kapcsolatban a szerzői- és iparjogvédelmi jogi jogosultak minden jogot fenntartanak. A jogosulatlan felhasználás büntető-, és polgári jogi következményeket von maga után.

A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a webáruház kezelőfelületét alkotó szoftvert és egyéb alkotóelemeket (beleértve a kínált termékek fotóit is) szerzői jog védi. A Megrendelő kötelezettséget vállal, hogy nem végez semmilyen tevékenységet, amely bárki számára lehetővé tenné az illetéktelen beavatkozást a webáruház kezelőfelületét alkotó szoftverbe és egyéb összetevőkbe.

A Megrendelő nem jogosult a webáruház kezelőfelületének használata során az annak üzemére hátrányosan kiható mechanizmusokat, szoftvereket vagy más folyamatokat alkalmazni. A webáruház kezelőfelülete kizárólag az eladó többi vásárlójának jogait nem csorbító terjedelemben, és kizárólag rendeltetésszerűen használható.

Panaszok bejelentése, kezelése

Amennyiben a Megrendelőnek akár a Weboldal üzemelésével, vagy az azon szolgáltatott információkkal kapcsolatban, akár a megrendeléssel vagy a termékekkel kapcsolatban észrevétele vagy panasza van, úgy azt a Szolgáltató I.1. pontban megjelölt Központi ügyfélszolgálat elérhetőségein jelentheti be.

A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az e-mailen tett bejelentéseket archiválhatja.

A Szolgáltató minden egyes panaszt érdemben kivizsgál, és annak eredményéről legkésőbb 30 napon belül a Megrendelőt tájékoztatja.

Jogérvényesítés, vitarendezés

A Felek a szerződésből eredő jogvitájukat egymás közötti egyeztetéssel, békés úton, szükség esetén közvetítő eljárás (mediáció) igénybevételével törekszenek megoldani.

A Megrendelő peren kívüli panaszait a Szolgáltató az I.1 pontban megadott elektronikus levelezési címen keresztül intézi. A Megrendelő panaszával kapcsolatos eljárás lezárásáról szóló tájékoztatást a Szolgáltató a Megrendelő elektronikus címére küldi meg.

Amennyiben a Megrendelő által a megrendelt terméket érintően tett kifogások a panaszbejelentési eljárás során nem orvosolhatók, továbbá a Megrendelő részéről felmerülő egyéb vitás kérdések a felek közötti tárgyalások során sem rendeződnek, a Megrendelő jogosult igénybe venni az alábbi jogérvényesítési fórumokat, illetve eszközöket.

XI.1. Online Vitarendezési Platform

A fogyasztónak minősülő Megrendelő és a Szolgáltató, mint vállalkozó közötti alternatív, békés vitarendezés módozatairól és alapvető szabályairól az Európai Parlament és Tanács 2013/11/EU irányelve rendelkezik. Az irányelv elsődleges vitarendezési fórumként az online vásárolt termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban az Európai Bizottság által üzemeltetett weboldalon található.

XI.2. Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál

Amennyiben a Megrendelő a fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. 2017. január 1-től az ilyen panaszokat Magyarországon elsősorban a területileg illetékes járási hivatalok intézik, ezek elérhetősége: http://jarasinfo.gov.hu/.

EGYÉB RENDELKEZÉSEK

XII.1. Alkalmazandó jog

A Felek között létrejött szerződésre a magyar jogot kell alkalmazni.

XII.2. A jelen Általános Szerződési Feltételek hatálya

Jelen Általános Szerződési Feltételek hatálya a Szolgáltatóra, valamint a Megrendelőre terjed ki. Az Általános Szerződési Feltételek hatálya nem terjed ki a Szolgáltató pénzügyi és logisztikai partnereire (a fizetést bonyolító pénzintézetre vagy a szállítást végző futárszolgálatra).

A Szolgáltató és a Megrendelő közötti jogviszony akkor jön létre, ha a Megrendelő megrendelését véglegesítette, illetve ennek keretében a Megrendelő elfogadta a Szolgáltató jelen Általános Szerződési Feltételeit, továbbá a Megrendelő részére a Szolgáltató visszaigazolta a megrendelést elektronikus úton.

Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az Általános Szerződési Feltételeket részben vagy egészben bármikor módosítsa. Az Általános Szerződési Feltételek és annak mindenkori módosítása a közzététel napján lép hatályba. Az Általános Szerződési Feltételek módosítása esetén a folyamatban lévő megrendelésekre a megrendelés dátuma szerint hatályos Általános Szerződési Feltételek rendelkezései vonatkoznak.

A jelen Általános Szerződési Feltételek határozatlan időre szólnak és a közzététel napjától hatályosak.

 

Facebook

Figyelje újdonságainkat közösségi média felületeinken

Newsletter

Ne halassza el exkluzív hozzáférését újdonságainkhoz, versenyeinkhez, akcióinkhoz. Jeletkezzen!

Instagram

Inspirálódjon receptjeinkkel és valódi történetekkel

Tanácsra van szüksége?
Kaštieľská 4,
821 05 Bratislava
A NutriFood Keto-ról

Copyright © 2020 Nutri a.s. Minden jog fenntartva Web: BeeContent s.r.o.

Nem garantáljuk a konkrét eredményeket, és az egyén egészségi állapotától és anyagcseréjétől függően változhat.